A beltéri ajtók hangsúlya!

Egy otthon, ahova a Verte beltéri ajtók különleges hangulatot hoznak! Képekkel!

„A lakás értelme nem a bútorok, hanem az érzés, ami eltölti ott az embereket.” – ezt a gondolatot Márai Sándortól idéztem. Ezt az érzést pedig Te magad alakítod otthonodban igényeid szerint.

Korábban egy ismerősömnek mutattam ezeket a képeket, amikor megjegyezte, hogy ilyen otthonok márpedig nincsenek. Azt gondolta, hogy ezek látványtervek, amelyek jól meg vannak komponálva.
Nyilván vannak, akik a ledobott ruhák között, többé kevésbé rendetlen körülmények között érzik jól magukat, számukra ezt jelenti a kényelem.

Azonban a lakberendezés hívei pontosan tudják, hogy az otthon életünk része, élettér, amely nyugalmat áraszt, feltölt egy nehéz nap után. Ahol elnyújtózhatsz, rendezheted energiáidat, ahol családod minden tagja ugyanezt érzi. Egy hely, ahova szeretünk hazamenni.

Az otthon hangulatának alapvető meghatározói a beltéri ajtók. Elválasztják és összekötik az élettér egyes helységeit, mindig találkozol velük, amikor közlekedsz otthonodban. Nézed, látod, használod őket. A kényelmes használaton felül esztétikájuk kiteljesíti az otthon hangulatát.

Nézd meg ezt az otthont!

Biztosíthatlak, hogy amit látsz, az a valóság, nem látványterv. Ezeket az ajtókat kollégáink építették a helyükre, különös gonddal ügyelve a háziak kényelmére. Ez az otthon egészen más hangulatot árasztana enélkül a gyönyörű beltéri ajtók nélkül.

modern beltéri ajtó

A képeket nézve az beltéri ajtók hangsúlya szembeötlő. Ezek az ajtók vezetnek át egyik helységből a másikba, az ajtók megválasztása ennek megfelelően finoman dominánsra sikerült. Tökéletes az összhang, a lakásban járva pontosan érezni a beltéri ajtók biztosította hangulatot, ami nagyszerű.

A világos fal és az ajtók színének kontrasztja elegáns, nagyszerűen megy a fal halvány árnyalata az ajtók markáns mintájához és fordítva. A beltéri ajtók magabiztosan uralják a képet, ezzel a választással csak dicsérni lehet a gazda ízlését. Egy ilyen otthonban öröm élni, tökéletes élettér az egész család számára.

Szeretnél Te is ilyen otthont, vagy legalább ehhez hasonlót? Érdemes érdeklődni lakberendezési tanácsadóinknál, akik szívesen állnak rendelkezésedre, hogy megbeszéljétek igényeidet. Hogy végül a Hozzád és álmaidhoz illő beltéri ajtók ugyanilyen fennkölt módon egészítsék ki otthonod szépségét, mint ezeken a fotókon.

Talán azt gondolnád, hogy ez drága, vagy éppen elérhetetlen? Szó sincs erről!

Céljaidat elvárásaidon felül támogatjuk, és segítünk Neked egy hasonlóan megragadó otthon kialakításában.

Tekintsd meg galériánkat!

Szeretnél részletes ajánlatot kapni?

A gomb megnyomás után új oldalon találod az ajánlatkérő űrlapunkat.
Pár perc alatt elküldheted ajánlatkérésedet. Kattints a gombra!

Szeretnél részletes ajánlatot kapni?

A gomb megnyomás után új oldalon találod az ajánlatkérő űrlapunkat.
Pár perc alatt elküldheted ajánlatkérésedet. Kattints a gombra!

Műszaki ajtók - ÁRLISTA!
A sárga gombra kattintva az árlista
külön oldalon nyílik meg!
Kattintson a gombra!
Elfogadom az Adatvédelmi tájékoztató tartalmát
Hozzájárulok, hogy az Open Doors leveletküldjön számomra
Modern tűzgátló ajtók...
a régi unalmas tipusok helyett
Unod már az engedélyeztetés buktatóit, a problémákat, az utólagos festést, a magas árakat? Inkább válassz esztétikus ajtókat, szakmai javaslatokkal, kivitelezéssel,

ENGEDÉLYEKKEL, MINŐSÍTÉSEKKEL! Ezt biztosan átveszi a tűzoltó!
Kérd árlistánkat, javaslatainkat!
ENGEDÉLYEKKEL ÉS MINŐSÍTÉSEKKEL
Építkezőknek!
Vásárolj egy helyen 25-40% kedvezménnyel,
akár milliós megtakarítással!
Iratkozz fel a kedvezményért!
*Elfogadom az adatvédelmi elveket
*Hozzájárulok hírlevél, edm küldéséhez
Kizárólag honlapunk látogatói számára elérhető ajánlat.
Építkezőknek!
Vásárolj egy helyen 25-40% kedvezménnyel,
akár milliós megtakarítással!
Iratkozz fel a kedvezményért!
*Elfogadom az adatvédelmi elveket
*Hozzájárulok hírlevél, edm küldéséhez
Kizárólag honlapunk látogatói számára elérhető ajánlat.
VERTE Home beltéri ajtók exkluzív színválasztékkal 45% kedvezménnyel,
Csak október 31-ig!
Iratkozz fel a kedvezményért!
*Elfogadom az adatvédelmi elveket
*Hozzájárulok hírlevél, edm küldéséhez
Kizárólag honlapunk látogatói számára ajánljuk!
Beltéri ajtó 38% kedvezménnyel
akár többszázezres
megtakarítással!
Iratkozz fel a kedvezményért!
*Elfogadom az adatvédelmi elveket
*Hozzájárulok hírlevél, edm küldéséhez
Kizárólag honlapunk látogatói számára ajánljuk!
Beltéri ajtó ÁRLISTA!
Töltsd le most!
Kérd el, azonnal olvashatod!
*Elfogadom az adatvédelmi elveket
*Hozzájárulok hírlevél, edm küldéséhez
Az adatvédelmi nyilatkozat itt elérhető.
Kizárólag honlapunk látogatói számára!
Műanyag ablak
20% kedvezménnyel
Iratkozz fel a kedvezményért!
*Elfogadom az adatvédelmi elveket
*Hozzájárulok hírlevél, edm küldéséhez
Kizárólag honlapunk látogatói számára ajánljuk!
Alu bejárati ajtó
25% kedvezménnyel
Iratkozz fel a kedvezményért!
*Elfogadom az adatvédelmi elveket
*Hozzájárulok hírlevél, edm küldéséhez
Kizárólag honlapunk látogatói számára ajánljuk!
PGlmcmFtZSB3aWR0aD0iMTAwJSIgaGVpZ2h0PSIxMDAlIiBzdHlsZT0id2lkdGg6MTAwJTtoZWlnaHQ6MTAwJTsiIHNyYz0iaHR0cHM6Ly9vcGVuLWRvb3JzLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy9zb3N0b28tNzIwLm1wNCIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIGFsbG93ZnVsbHNjcmVlbj48L2lmcmFtZT4=
Új modell, LOFT beltéri ajtó
40% kedvezménnyel,
december 15-ig!
Iratkozz fel a kedvezményért!
*Elfogadom az adatvédelmi elveket
*Hozzájárulok hírlevél, edm küldéséhez
Kizárólag honlapunk látogatói számára ajánljuk!
Ajánlatunk felújítóknak!
Remek kedvezmények,
személyre szabott beépítési költség!
A támogatás maximalizálásáért!
Iratkozz fel a kedvezményért!
*Elfogadom az adatvédelmi elveket
*Hozzájárulok hírlevél, edm küldéséhez
Kizárólag honlapunk látogatói számára ajánljuk!
VERTE Home beltéri ajtók exkluzív színválasztékkal, 45% kedvezménnyel!
Csak október 31-ig!
Iratkozz fel a kedvezményért!
*Elfogadom az adatvédelmi elveket
*Hozzájárulok hírlevél, edm küldéséhez
Kizárólag honlapunk látogatói számára ajánljuk!
Kérj ajánlatot CPL ajtókra!
A gomb megnyomása után átirányítunk az ajánlatkérő oldalra, ahol elküldheted ajánlatkérésedet.
PORTA DECOR szettajánlat
10 ajtó 100e Ft megtakarítással
Magánvevők, kivitelezők,
társasházak számára
Iratkozz fel a kedvezményért!
*Elfogadom az adatvédelmi elveket
*Hozzájárulok hírlevél, edm küldéséhez
PORTA DECOR szettajánlat
10 ajtó 100e Ft megtakarítással
Magánvevők, kivitelezők,
társasházak számára
Iratkozz fel a kedvezményért!
*Elfogadom az adatvédelmi elveket
*Hozzájárulok hírlevél, edm küldéséhez

A weboldal cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ehhez kérjük hozzájárulását. további információk

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk cookie-t használunk honlapunkon. Ha továbbra is a beállítások változtatása nélkül marad a honlapon, azt feltételezzük, hogy Ön elégedett azzal, hogy minden cookie-t megkap a honlapon. Azonban, ha szeretné, bármikor meg tudja változtatni a cookie beállításokat. Felhívjuk figyelmét, ha megváltoztatja a cookie beállításokat, a továbbiakban nem tudjuk garantálni weboldalunk megfelelő működését. A honlap néhány funkciója elveszhet, míg Ön néhány weboldalt többé már nem fog látni. Még többet megtudhat adatkezeléssel foglalkozó aloldalunkon.

Bezár