GRAND HOTEL GLORIUS – MAKÓ

Ahogy a képek igazolják, nagyszerűen döntöttek. Pedig nem volt egyszerű feladat az ajtók kiválasztása. Egy szállodába nem lehet csak úgy valamilyen ajtót beépíteni, hiszen ezeknek az ajtónak nagyon sok szempontnak meg kell felelni.

Elsősorban gyönyörűnek kell lennie. Mivel egy szállodában a vendégek elégedettsége az első számú feladat, és mivel ők először a szemükkel vesznek mintát a környezetükből, így mindenekelőtt ezen érzékszervüket kel kielégítenünk és lenyűgöznünk. A képek magukért beszélnek, szerintünk ez sikerült.

Egy szállodában, piheni érkeznek a vendégek. Ezért számukra a privát szféra biztosítása a vendéglátó egyik legfontosabb feladata. Ennek megteremtésében szintén nagyon fontos feladat jut az ajtókra, hisz azon kívül hogy biztosítaniuk kell a kényelmes és zökkenőmentes közlekedés, meg kell oldania a hangszigetelés problémáját. Ezek a szobaajtók bizony ebből a szempontból is jól vizsgáznak, hiszen 32 Decibel léghanggátlási értékkel rendelkeznek, mely lehetővé teszi, hogy semmi sem szűrődjön ki a folyosóra a szobában történt eseményekből.

Az üzemeltető részéről is vannak elvárások az ajtókkal szemben. A legrövidebben megfogalmazva ez az lenne, hogy a beléjük fektetett tőke a lehető leghosszabb távon szolgálja őket így termelve hasznot számukra. Ezért nekik fontos a hosszú élettartam és a kicsi szervizigény. Ezek mellett nagyon fontos hogy az ajtók állagukat megőrizzék, még a szállodaiparra jellemző extra igénybevételek esetén is. Nos ezek az ajtók erős kopásálló felülete kifejezetten ilyen igénybevételekhez lett tervezve, és megerősített lapszerkezete, valamint acél fa kompozit tokja révén lesz hosszútávon alaktartó és strapabíró. Ezeket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ajtó gyártója a Porta Doors 5 év garanciát vállal ajtóira, abban az esetben, ha mi építjük be őket.

Ha ez még mind nem lenne elég, akkor az ajtók a hatóságoknak is meg kell feleljenek. Az életvédelem szempontjából fontos, hogy az ajtók tűzgátló tulajdonsággal rendelkezzenek. Természetesen ezek az ajtók megfelelnek az EI30 minősítésnek, ami azt jelenti, hogy tűz esetén 30 percig gátolják a lángok átjutását a másik térbe, ezzel adva időt a menekülésre. Az ajtók felülete pedig könnyen mosható, hogy a higiénés elvárásoknak is megfeleljen.

Az ajtókat az OPEN DOORS szállította a Grand Hotel Glorius-nak

Igen ezek az ajtók ilyen sok elvárásnak is megfelelnek. Büszkék vagyunk rá hogy a szálloda kivitelezése folyamán ezeket mi biztosíthattuk, és reméljük, hogy beváltják a hozzájuk fűzött reményeket.